Fülplasztika

Elálló fül műtéti korrekciója

 

    

 

Már fiatal életkorban panaszokat okozó esztétikai probléma lehet az elálló fül, a túl nagy és az aszimmetrikus fülkagyló. A fülplasztika műtéti korrekcióval jó megvárni azt az életkort, amikor a gyermek maga kéri vagy akarja a változtatást a társak csúfolódása miatt. Ez általában 5-7 éves kor. Előtte számára megmagyarázhatatlan kellemetlenségnek tesszük ki a gyermeket. Csupán a szülők kedvéért nem operálom meg a gyermeket!

Későbbi életkorban általában a hajviselet megváltoztatásának igénye miatt kérik a korrekciót, hasonlóan érthető okból.

A műtét helyi érzéstelenítésben, fájdalom mentesen végezhető ambuláns módon. (Vagyis a műtét után haza lehet menni)

A műtétet követően 8 - 10 napig szükséges hajpántnak megfelelő kötés a fejen. Ezt követően még 2-3 hétig a sportolók által is használt fejpánt viselése elegendő. A varratszedés 10 -14 nap között esedékes. A műtét a hallást nem befolyásolja. Észrevétlen vékony varratvonallal gyógyul a fül mögött. A fülkagyló elülső felszínén semmiféle heg nyoma nem marad.


Szokás a gyermekek elálló fülét hátra ragasztani. Ennek csak az újszülöttkor első heteiben lehet hatása. Később, még hosszú ideig történő hátra ragasztás sem oldja meg a panaszt érdemlegesen. Kár a gyermeket ezzel irritálni !

fulplasztika.net honlapcsoport